A történetünk 2011-ben kezdődött, amikor elhatároztuk, hogy családot alapítunk. Már akkor is gondoltam rá, hogy leírom a memoárjaimat, először az első terhesség elején. El is kezdtem egy naplót, de aztán a vetélés miatt abbamaradt. 
Azóta jó pár év eltelt. Túl vagyunk összesen egy nőgyógyászati műtéten, három vetélésen és három lombik programon. Hat év. Szándékosan nem fogalmazok úgy, hogy hat év küzdelem. Hat év próbálkozás volt és elég volt. Végigmentünk a fázisokon, amit a meddőségi kezelések, a folyamatos kudarcok megélése során és a számtalan módszer kipróbálása alatt és után érezni lehet. 
Hat év eltelt, de nem estünk össze. Nem keseredtünk meg, nem hibáztattuk egymást sem és másokat sem. Mi másképp csináltuk egy kicsit, mint a párok többsége, azt hiszem. Mi először az alternatív úton indultunk el és végig foglalkoztunk a dolgok lelki oldalával is. A nehézségek összekovácsolják azokat, akik igazán egymásnak teremtettek. S közben meg is ismerjük magunkat.
Ehhez két olyan ember kell, aki száz százalékig biztos benne, hogy a párja hozzá tartozik, bármi történjék is. Mi el sem tudjuk képzelni az életünket egymás nélkül. Ez az alapja annak, hogy egy ilyen úton együtt tudjunk haladni, különben már rég szétmentünk volna. 

Igaz, hogy mind a ketten szeretnénk családot, szeretnénk gyereket, szerettünk volna akár többet is. De együtt. Meg kell élni dolgokat ahhoz, hogy az emberben megérjen az a gondolat, hogy ha nem lehet saját gyereked, akkor is akarsz családot. Van, akinek ez azonnal természetes és mindig tudja, de mi ahhoz a táborhoz tartozunk, akik, amíg csak remény van rá, hogy lehet saját gyerekünk, nem gondolkodtunk más lehetőségen. 
De véges az energiánk, s akármilyen kicsinyesen is hangzik, ez bizony pénzkérdés is. Vannak, akik eladósodnak a lombikért, s a barátaik is és a családjuk is, mert annyira akarják a "sikert". Mi a józan ész határain belül maradtunk. Addig nyújtózkodtunk, amíg a takarónk ért, figyeltünk folyamatosan egymásra is, a fizikai és lelki egészségünkre is. Akarunk gyereket, de nem minden áron. 

Mostanra már megszületett az elhatározás, hogy örökbe fogadunk és így már, elengedve minden ezzel kapcsolatos feszültséget, nyitott szívvel és teljes figyelmünkkel fordulunk az új lehetőség felé, ami számunkra azt jelenti, hogy most már biztos, hogy lesz gyerekünk. 

Szeretném megosztani az eddigi és az ez utáni tapasztalataimat, érzéseimet, a módszereket, amiket kipróbáltam. Beszélni arról, hogyan csináltam, hogy normális maradtam, hogy nem hidegültünk el, hogy nem hibáztattuk egymást, hogyan dolgoztam fel a kudarcélményt, s azt is, hogy mit csinálnék másképp, ha most kezdenénk. 

Fogadjátok szeretettel a történeteimet!