Meddőségről, módszerekről, lombiktól az örökbefogadásig

Alternatív Babaváró

Örökbefogadás: milyen babát szeretnék

Elsőre egyszerűnek tűnik a kérdés. Szinte mindenki egészséges újszülöttet szeretne, aki nem roma származású. Jó, nem mindenki, de a többség. Arányaiban jóval többen, mint ahány ilyen újszülött éves szinten örökbe adható. Jelenleg (2017) a jogszabály szerint először mindenki a lakhelye szerinti megyében örökbe adható gyerekek közül fogadhat örökbe. Ha nyilatkozik arról, hogy az országos listára is felkerülhet, akkor ha más megyében olyan gyerek van örökbe adható, akit nem vállalt senki, akkor ajánlják fel megyén kívül.

Amire rögtön a kérdés után felhívják a figyelmet, hogy ha meghatározzuk, mennyi idős korig vállaljuk az örökbefogadást, tehát hogy mennyi idős legyen maximum, akkor ennyi idős lehet a határozat megszületésének a pillanatában. Szóval a döntésünk ("ezt a gyermeket szeretném") megszületésétől számítva lehet, hogy még plusz négy-hat hónap.
(Egyébként a döntésünk meghozataláig az első értesítéstől - "van egy gyermek, aki megfelel az Ön által megfogalmazott szempontoknak" - eleve nagyon sok idő is eltelhet, hetekben mérve.)
Amikor azt mondtuk, hogy nullától egy éves korig, azt kérdezték, nekünk mit jelent az egy éves korig. Az első születésnapjáig bezárólag, vagy a második születésnapjáig, tehát amíg két éves nem lesz? Mi először azt mondtuk, az első születésnapjáig, és az első tanácsadás alkalmával, amikor erről nyilatkozni kell (persze az eljárás során, amíg a határozatra be nem küldik, ez módosítható), szóval mi hajthatatlanok voltuk.
Ez egészen egy hétig tartott, aztán az információk alapján, amiket hallottunk, rájöttünk, hogy ez így nekünk mégsem lesz jó.
Gondoltuk ugyanis először, hogy mi kivárjuk a három évet. Nagyjából ennyi időt kell várni egy egészséges újszülöttre. Aztán rájöttünk, hogy mindennek van előnye és hátránya is. Egy újszülöttről nagyon kevés dolog derül ki addig, amíg haza lehet vinni. A kórházak azon vannak, hogy minél előbb el legyen hozva a baba, tehát ilyenkor gyorsan kell dönteni. Párszor be lehet menni, megtanítják az alapvető ellátási tudnivalókat, aztán viheted is. Nem tudod, mennyit lát, mennyit hall, milyen lesz az értelme, mozgása hogy fog fejlődni, előjön-e örökletes betegsége, stb. Ráadásul a mai jogszabályok szerint a szülőanya 6 hétig meggondolhatja magát, ami - egy cikkben olvastam - az esetek felénél elő is fordul kábé. Szóval elég nagy veszteségérzéssel jár, ha hazaviszed, örülsz a babának, szereted, gondozod, s két hét múlva becsöngetnek és elviszik. Persze megéri vállalni, de nem vagyunk egyformák, van, aki ezt nem bírná el, azok után esetleg, amiken keresztül ment, mire ideáig eljutott.
Egy másfél éves baba azért már valószínűleg elindul, elkezd gügyögni, látszik rajta pár dolog, könnyebben felismerheted, hogy ő e, akire gondoltál. Tudom, hogy ez kegyetlenül hangzik, mert akinek nem lehet gyereke, az mit válogat, de erre a tanácsadók is felhívják a figyelmet, hogy ők a legjobbat akarják minden gyereknek, ezért aki egy pillanatig is kételkedik, hogy majd minden rendben lesz-e a kapcsolatukkal, az inkább mondjon nemet, ebből semmilyen hátránya nem származik.
Amúgy szerintem származik, mert ha sokat válogatsz, akkor legközelebb lehet, hogy egy hasonló baba esetében nem téged fognak először megkérdezni. Mindegy, hogy a sorban már elöl vagy-e. Amikor egy gyerek örökbe adható, mindig a soron következők közül keresik azt, akinek a személyisége, elképzelése legjobban megfelelhet a gyerek szempontjából, és így választanak szülőjelöltet. Semmi sem automatikus. Ez az állami vonalra igaz. Alapítványoknál sokszor sorszám sincs. Lehet, hogy egy hete vagy regisztrálva náluk és már kapod is a vágyott gyereket, mert téged találnak legjobbnak számára, de az is lehet, hogy egy örökkévalóságig vársz és sohasem fogsz sorra kerülni.

Visszatérve tehát, egy picit nagyobb babánál már több mindenre fény derülhet, viszont ugye mivel nem születésétől lesz veled, már így több traumán átesik. Először is, hogy az anyja lemondott róla, aztán vagy nevelőszülőkhöz került, vagy csecsemőotthonba, elkezdett kötődni valahová, onnan kiszakítják. És akkor még szó sincs más nehézségről, hogy netán nem volt ilyen szerencsés és szülőktől vették el, akik veszélyeztették, bántalmazták, stb. Ezek a dolgok mind visszaköszönnek valahol majd, amikor már hazaviszed és megkezditek közös életeteket. Azért remélem, nem gondolja senki, hogy egy ilyen kis életke nem sérül a körülmények hatására, és majd semmi gondja nem lesz!
Szóval lehet mérlegelni: egy újszülött, akiről még annyit sem lehet tudni, mint egy kicsit nagyobb gyerekről, viszont születésétől veled lehet, vagy egy nagyobb gyerek, akiről több információd van, de már élt nélküled, amit már nem tudsz megváltoztatni?

Roma, nem roma
A származási kikötés egy nagyon érdekes kérdéskör. A tanácsadók, pszichológusok nem győzik tágítani az örökbe fogadni vágyók elméjét a témával kapcsolatban. Először is, roma származásúnak csak azt a gyereket lehet nevezni, akiről a szülei írásban nyilatkoznak, hogy ő roma származású. Szerinted hány ilyen van?
Aztán: egy tanácsadó honnan tudhatná, amikor sokszor az apa nem is ismert, anyát pedig nincs lehetősége látni, hogy most az a gyerek milyen származású? Te hogyan határoznád meg akkor, hogy mi alapján ajánljanak neked ki gyereket vagy babát? 
Vagy ha az életet adó nem roma származású, és megkérdezik tőle, az apa az volt-e: tudja, hogy a gyereke ennek a válasznak függvényében lehet, hogy hátrányosabb megítélést kap, így naná, hogy azt fogja mondani, hogy nem roma az apa, vagy azt, hogy nem tudja.
Nem baj, ha roma, csak ne látszódjon rajta. Lehet, hogy egy újszülöttön nem látszódik, de aztán eltelik pár hónap és mégis megjelennek rajta a származására utaló jegyek. Sokszor megváltozik a hajszín, sötétül a bőrszín. Nekem volt a családomban egészen sötét bőrű, fekete hajú rokon, akiről azt is mondhatnád, ha csak egymaga látod, hogy talán roma. Közben meg, amennyire tudható, nem volt az, s még a gyermekei is szőkék, kék szeműek lettek. Egy gyerek is lehet kreol bőrű, s mégsem roma származású.
Egyébként a pszichológus ellenpéldát is mondott, hogy valakin semmilyen jele nem volt ennek, aztán mikor érdeklődhetett (14 év betöltése után) a származása iránt és meglátta a vér szerinti apját, akkor egy világ omlott össze benne, mert fogalma sem volt róla, hogy milyen származású. Ezt persze a szülő sem tudhatja sok esetben, de az viszont rajta múlik, hogy bármilyen is a gyereke, úgy nevelje, hogy nincsenek különböző emberek, vagy nincsenek egyenlőbbek. Ez azért nagyon sok embernek nehézséget okoz, függetlenül, hogy örökbe fogadott gyereke van-e vagy sem.
Ha már neked előítéleted van, mit gondolsz, hogy ebben a családban akkor a gyereked hogy fogja érezni magát? Ha bármi rosszat tesz és azt gondolod, na ezt biztos hozta a vérével, akkor ő úgy fog felnőni, hogy ez a család őt nem fogadta el. Keresni fogja azt a csoportot, akik olyanok, mint ő, akik megértik, elfogadják. Ezért senkit nem lehet hibáztatni. Egyébként is az a véleményem, hogy a gyereket semmiért nem lehet hibáztatni, mert azzal gazdálkodik, amit kapott. Ha bajod van vele, nézz a tükörbe, és kérdezd meg magadtól, hol rontottad el. De ez megint egy másik téma.
A kérdés a tanácsadónál is és a pszichológusnál is még mindig ugyanaz: mit tudsz vállalni? Ha nem látszik rajta, sem tudják garantálni, hogy nem az. Ha neked mindegy, hogy az-e csak ne látszódjon rajta, plusz ne is lehessen feltételezni (pld családi név, vagy egyértelműen roma származású szülőanya), akkor mondd már meg, hogy ha mindegy, akkor miért teszel különbséget a között, hogy tudod, hogy roma származású, vagy hogy nem tudod? Ilyen kérdéseket tesz fel a pszichológus. Szóval szétszedik rendesen. Persze nem azért, hogy beléd kössenek, hanem azért, hogy segítsenek ezekkel a kérdésekkel, hogy te is gondold végig a válaszokat, mert az neked fog segíteni a döntésben, ha tisztábban látod a saját elképzeléseidet.

Én azon az állásponton vagyok, hogy bármi is a véleményed, bárhogy is döntesz, bármit is tudsz elfogadni, legyél őszinte, magadhoz is és vállald fel a véleményedet! Továbbá vedd figyelembe, hogy ez a gyerek nem egy elszeparált környezetben, két szerető szülője társaságában fog nevelkedni, hanem egy Családban, ahol nagyszülei, nagybácsijai, nagynénijei, unokatesói lesznek. Számolj azzal is, hogy a családod hogyan reagál, milyen következményre számíthatsz, befogadják-e, stb.
Gondolkodj el azon, hogy tudod-e vállalni a származásával kapcsolatos nehézségeket, mert lesznek. Beilleszkedés, identitás, kultúra, stb. Persze ezeken folyamatosan kell gondolkodni és a felkészítő tanfolyam azért van, hogy az összes kérdés előkerüljön, kezdve a "mikor mondjam meg, hogy mondjam meg, hogy örökbe fogadtuk"-tól a beilleszkedésig, kinek mondjuk meg, ő kinek mondja meg, stb. Ezért is van az, hogy a tanfolyam után is még meg lehet változtatni az ezzel kapcsolatos elképzelést. 

Örökbefogadás: hogyan kezdjem el

Szerintem érdemes egy kicsit utánaolvasni ennek a témának már akkor, amikor az emberben először felmerül, mint lehetőség. Emlékszem, hogy a próbálkozások elején még egy ismerős vetette fel és volt bennem ezzel kapcsolatban egy ellenállás. Nem gondoltam örökbefogadásra, mivel pont annak az elején voltunk, hogy nagyon szerettünk volna saját gyereket. Addig, amíg erre van egy reális remény, az emberek többsége szerintem nem keres más megoldást.

Viszont mikor elhatároztuk, hogy az utolsó lombikot csináljuk végig, akkorra már tudtuk, hogy a következő lépés az örökbefogadás lesz. Teljesen véletlenül került elém a téma. Bevallom, már azt hittem, hogy mi erről a korunk miatt lecsúsztunk, de valaki mesélte, hogy korombéli ismerőse most kapott újszülött babát. Ettől lelkes lettem, én ugyanis 42 éves vagyok és azt hittem, hogy rég esélytelen vagyok és hogy ez amúgy is egy lehetetlen küldetés. Nem az. Mi hat éve próbálkoztunk. Ha újszülöttet három év alatt kapunk, akkor az miért lenne hosszú idő? Három év egy pillanat alatt telik el.
Ráadásul, aki a származás tekintetében teljesen elfogadó, akár pár hónapon belül is kaphat újszülöttet, mivel az örökbe adható babák 98%-a esetében a származási kérdés felmerül. 

Van egy nagyon jó oldal, ami összefoglal minden információt és sok tapasztalatot is megoszt, ez pedig az orokbe.hu. Ajánlom itt kezdeni, mert a legtöbb kérdésre választ ad, ami először felmerül.
Jelenleg (2017) a korhatár 45 év korkülönbség. Tehát akkor fogadhatok örökbe újszülöttet, ha kettőnk közül a fiatalabb maximum 45 éves. Alapítványok alacsonyabb jelentkezési határidőt szabnak, mert nálunk a várakozási idő sokszor akár öt-hat év is lehet. 
Én azt sem tudtam, hol kezdjem. Kikerestem, mi a hivatalos út. Megtaláltam pár alapítvány oldalát, Bölcső, Gólyahír, stb, de gondoltam, a lehetőségekről legjobb állami szervnél érdeklődni. Ez pedig a területileg illetékes Gyermekvédelmi központ. Megyénként van bontás és röviden TEGYESZ-nek hívják. Itt adnak információt a helyi lehetőségekről, ha valaki az állami utat választja.
Alapítványokhoz az tud menni, aki csakis újszülöttet szeretne. Az orokbe.hu-n van egy táblázat is az alapítványok legfontosabb adatairól: mennyi kb a várakozási idő, mennyi újszülöttet adtak örökbe éves szinten, mennyi pénzt kell befizetni, milyen jelentkezési feltételek vannak, stb.
Ami minden esetben kötelező: a határozat arról, hogy örökbe fogadhatsz gyermeket. 
Az állami út egy kicsit kötöttebb, itt jogszabály alapján dolgoznak. Vagy egy sorszám, amit jelentkezéskor kapunk. Kitöltünk egy adatlapot, amin nyilatkozunk, hogy milyen gyermeket tudunk vállalni. Újszülöttet állami úton, megyei lehetőségektől függően, éves szinten átlagosan kb ötöt adnak örökbe, megyei szinten. De van olyan megye, ahol egyet, vagy még annyit sem. 
Nekem a helyi TEGYESZ tanácsadója minden kérdésemre már telefonban is válaszolt. Elmondta, hogy egészséges gyermeket csak házasságban élő párok kaphatnak. Tehát első a házasság, ha még nincs meg. Mert amikor személyesen megjelenik a pár, akkor máris nyilvántartásba veszik és ha nincs házasság, akkor csak az egyik fél kerül a nyilvántartásba és őt, mint egyedülállót fogják vizsgálni. Itt nem számít az élettársi kapcsolat.

Alkalmasságot vizsgálnak. Ez pároknál, egyedülállónál is ugyanúgy zajlik. Környezettanulmány (alkalmas e otthona a gyermekvállalásra), anyagi helyzet, pszichológiai vizsgálatok, háziorvos megkeresése (aki azt igazolja, hogy nincsenek drog-, alkohol problémái, vagy pszichés betegsége). Ezen túl pedig részt kell venni egy (általában) három napos tanfolyamon, ami az örökbefogadásra készít fel. Ez kötelező és önköltséges, 10-20ezer forint/fő, megyétől függően. Majd ha ez mind megvan, akkor az anyagot elküldik a Gyámhivatalnak és ők fogják a határozatot kiállítani arról, hogy az illető pár (vagy egyedülálló), alkalmas olyan gyermek örökbefogadására, akiről az adatlapot kitöltötte. 
Tehát akit egyedülállóként vesznek nyilvántartásba, ő olyan gyermeket kaphat, aki nem kellett egy várakozó párnak sem. 

Amikor először megjelensz a hivatalban, akkorra már azért tudnod kell, hogy milyen gyermeket vállalsz. Ez egyáltalán nem egyszerű kérdés, mert legtöbben ugyanazt szeretnék: újszülött, egészséges, magyar kis angyalkát. Azért nem árt felébredni. Nem az a jellemző, hogy valaki azért kényszerül örökbe adni a gyermekét, mert nem tudja vállalni az egyetemi tanulmányok mellett. Veszélyeztetés, bántalmazás, nevelésre alkalmatlan körülmények, anyagi ellehetetlenülés, szülő mentális alkalmatlansága, bűnöző életmód, drogos, alkoholista szülő, stb. Állami úton ez a többség. 
Ha örökbe fogadsz, esélyt adsz egy kezdődő életnek, aki hátránnyal indul, sérült, lehet, hogy nem testileg, de biztos, hogy már túl van legalább egy traumán. Sokszor nem tudsz semmit a szülőről, az anya életviteléről a terhessége alatt, vagy az örökölhető betegségekről, hajlamokról. Az újszülöttön nem látszik szinte semmi azzal kapcsolatban, hogy majd hogyan fog tudni fejlődni, milyenek lesznek a képességei, pld mozgáskoordináció, látás, hallás, értelem, stb.

Először olyan egyszerűnek tűnik a válasz arra, hogy milyen gyereket szeretnél. Hány éves legyen? Fiú vagy lány? Származása számít-e? És ha igen, mennyire számít? Mennyire legyen egészséges? Egyáltalán mi tartozik ebbe a fogalomba, hogy egészséges? Vállalsz-e ikreket? Vállalsz-e testvéreket? Nyílt vagy zárt örökbefogadást vállalsz?

Mi úgy fogalmaztuk meg magunknak először, hogy annyira fogjuk behatárolni az elképzelésünket, amennyire saját gyereknél lehetséges: mindegy a neme, szeme színe, egészségi állapotát tekintve pedig lehetőleg egészséges, vagy korrigálható probléma legyen.
Az egészségi állapotra egy nagy adatlap van. Azon jelölni lehet, hogy egy-egy betegséget el tudsz fogadni teljesen, nem tudsz elfogadni egyáltalán, vagy esetenként kéred egyeztetni. Pld szemprobléma: lehet, hogy egy szemüveggel korrigálható, de az is lehet, hogy vak. 
A korát illetően sem egyszerű a kérdés. Az számít, amennyi idős abban a pillanatban, amikor a határozat elkészül. Erről is készül majd egy bejegyzés...

 

Örökbefogadásról hozzátartozóknak - Első kérdések

Na nem mintha úgy érezném, hogy egy hozzátartozó, vagy barát venné a fáradságot és utánanézne annak, hogy miről társalogjon valakivel, aki éppen az örökbefogadási eljárás előtt áll, vagy már benne van a közepében, inkább arra gondoltam, hogy akiket érint, megoszthatják, hátha így eljut pár laikushoz is néhány érdekesség.

Az örökbefogadási eljárás része, hogy kötelező részt venni egy tanfolyamon, ami felkészít az ezzel kapcsolatos várható feladatokra, nehézségekre.
Ez a tanfolyam két-három napos, attól függően, hogy melyik megyében szerveződik, ki hogyan tudja megoldani. Egyébként önköltséges, 10-20 ezer forint körül van személyenként  (2017.), de az ottani tapasztalatokat majd máskor fogom összefoglalni.
Viszont a tanfolyam kapcsán sok gondolat fogalmazódott meg bennem, mégpedig az miatt, hogy akiknek a környezetemben elmeséltem, hogy ilyen tanfolyamra megyek, az örökbefogadással kapcsolatban szinte ugyanazokat a kérdéseket tették fel.
Ezért szeretnék most néhány tévhitet eloszlatni, olyan megközelítésből, amilyen reakciókkal és kérdésekkel találkoztam:

1. "Szerintem újszülöttet fogadjatok örökbe, az a legjobb".
Újszülöttet nem fogadhat örökbe ám mindenki! A mai jogszabályok szerint az örökbefogadó és a gyermek között maximum 45 év lehet a korkülönbség. Ezt a TEGYESZ-nél (ha házaspár jelentkezik) a pár fiatalabb tagjára értik. Alapítványoknál pedig már a jelentkezésnek is van sok helyen korhatára, ami ennél sokkal kevesebb, mivel náluk öt-hat évtől az örökkévalóságig tart a várakozás, ezért eleve szóba sem állnak 40 év felettiekkel néhány helyen. 
A korkülönbséget pedig arra a pillanatra vetítve nézik, amikor a határozatot kiadják, tehát például egy gyermek már megtalálja a családját, onnan még az adminisztráció lehet, hogy hónapokig tart, így ezzel is kalkulálni kell az éveken felül, amik a várakozással telnek adott esetben.
Pont ugyanez miatt, aki csak újszülöttet szeretne örökbe fogadni, elég kicsi eséllyel indul, mert még a kórházból elhozható babáknál is bármi miatt elcsúszhat az idő. Például egy koraszülés esetén lehet, hogy csak pár hét múlva engedik ki.
Egyébként pedig, hogy kinek mi a legjobb, azt legnagyobb jóindulattal se tudhatja se egy ismerős, se egy rokon. Azt csak az örökbe fogadni szándékozó pár tudja, és még bennük is folyamatosan változik az elképzelés, hisz minél több információt kapnak ezzel kapcsolatban, annál pontosabban tudják megfogalmazni, mit tudnak vállalni. Például egy újszülöttről sokszor nagyon kevés információ van, hogyan telt a fogantatástól számított 9 hónapja. Ez kihat az egészségére is, ezt gondolom nem kell magyarázni. A legtöbb rendellenesség viszont csak hónapok múlva mutatja meg magát.

2. "Jó, akkor szerintem maximum fél éveset fogadjatok örökbe."
Mindennek megvan az előnye és a hátránya is. Az újszülött nagyon cuki, mindenki imádja, azonnal beleszeret. Szuper szerencsés dolog, hogy a nulladik pillanattól ott vagyunk vele, születésétől fogva vannak közös élmények, emlékek, hamar meg tud ismerni bennünket, stb. Alapítványoknál gyakori, hogy a várandósság időszakát is együtt töltik a leendő szülők az életet adóval, segítik őt anyagilag, lelki támaszt nyújtanak neki. 
S mi a másik oldal. A szülő anya joga, hogy a baba 6 hetes koráig meggondolhatja magát, s mégsem adja örökbe. Ez borzasztó nagy veszteségélmény az erre váróknak. Viszont a babának az édesanyjánál van nyilván legjobb helye, kivéve persze ha ő, bármennyire is szeretné, de nem képes gondozni. Ez persze majd később derül ki, először visszaveszik az örökbefogadóktól a babát, akik soha többet nem láthatják őt, akkor sem, ha később kiderül, hogy az szülő anyja nem kaphatja meg. Ez után vagy nevelőszülőkhöz, vagy csecsemőotthonba kerül, amíg az eljárás lezajlik, amely megállapítja majd, hogy az édesanya megtarthatja-e a babát. Ha nem, akkor később újra örökbe fogadhatóvá nyilvánítják és valaki más fogja megkapni. 
Ezen kívül egy újszülöttnél még nem láthatók olyan rendellenességek, amik általában a fejlődés során derülnek ki, így jóval nagyobb az esélye annak, hogy olyan problémával fog találkozni az örökbefogadó, amire nem volt felkészülve, vagy nem tudná vállalni. A babáknak gyakran csak az egyik szülője ismert, így nagyon kevés információ van arról, hogy például mit örökölhetett. Ezért aztán sokszor erről a helyzetről úgy beszélnek, hogy az újszülött örökbefogadása egy fekete doboz.
De azért ide tartozik még az a nem elhanyagolható tény is, hogy Magyarországon nagyon kevés olyan baba születik, aki fél éves koráig örökbe adható.
Összességében tehát elmondható, hogy aki örökbe szeretne fogadni, egyáltalán nem tudja egy pillanat alatt eldönteni, mekkora babát "szeretne", hanem minél több információnak jut birtokába, az alapján formálja véleményét arról, hogy mi az amit tud vállalni, figyelembe véve természetesen az esélyeit is. Sokan azért vállalnak idősebb gyermeket, mert tudják, hogy pld újszülöttre három évet kell várni és addigra már kifutnak a korhatárból, vagy egyszerűen nem akarnak annyit várni. Mindenesetre ezer oka lehet annak, hogy ki hogyan dönt, de fontos tudni, hogy mire bekerül a kérelem a gyámhivatalhoz, addigra ezt el kell dönteni, mert az alkalmassági határozatot olyan gyermekre adják, amilyen paramétereket a leendő szülők megjelöltek: testvérek vagy egy gyermek, fiú, lány, életkor, egészségi állapot, stb. 

3. "Mit mondtak, hogy megy ez, hogyan és mikor kaptok gyereket?"
Ez úgy megy, hogy a házaspár, vagy egyedülálló beadja a kérelmét, ekkor már nyilatkozik minden részletről, hogy milyen babát tud vállalni: kor, nem, stb. Minél pontosabban sikerül meghatározni, mit szeretne, annál célirányosabban fogják tudni majd felkeresni, ha sorra kerül (TEGYESZ-nél). Alapítványoknál nem sorszám van, de TEGYESZ-nél kap egy sorszámot, ami az első pillanattól ketyeg, ez pedig megyei szinten értendő.
Ez után jön egy környezettanulmány, ahol megnézik, hogy alkalmas-e az otthona a gyermekvállalásra: van fűtés, víz, csatorna, ilyesmi. Közben kap időpontot a pszichológiai vizsgálatra, ami azt hivatott szűrni, van-e valami kizáró oka annak, hogy gyermeket vállaljon. Ezen felül a pszichológus végigveszi a jelentkező(k) életútját: milyen végzettsége van, mi a foglalkozása, milyen a családi háttere, szülők, nagyszülők, testvérek, barátok, munkahelyek, előző kapcsolatok. (Alapítványoknál előfordul, hogy kérnek egy bemutatkozó levelet, amibe ezeket már le is lehet írni)
Aztán, ha házaspár jelentkezik, akkor az addigi közös életükről is kérdez, hogyan ismerkedtek meg, ilyesmi. Közben bejelentkezhet a felkészítő tanfolyamra, amely kötelező. Ha ezt elvégezte, sok helyen ez után ajánlják a második időpontot a pszichológushoz, hogy a tanfolyamon hallottak alapján átbeszéljék a felmerülő kérdéseket, valamint az első alkalommal megírt tesztet kiértékeljék. Már ahol van egyáltalán pszichológus. A jelentkezéskor meg kell adni a háziorvos nevét, akit felkeresnek és nyilatkoztatják, hogy a jelentkező nem áll olyan kezelés alatt, ami miatt nem vállalhat gyereket (drog, alkohol, pszichés problémák). Az anyagot a végén kiegészítik a munkáltatói igazolással és ezt az egészet beküldik az illetékes gyámhivatalhoz. A gyámhivatal is be fogja hívni egyszer a jelentkező(ke)t, mielőtt a határozatot kiállítja. Ez után már lehet értesíteni a várakozót, ha olyan gyerek örökbe adható, aki valószínűleg megfelelhet. 

4. "S akkor ha kiértesítenek, utána mi történik?"
Újszülött esetében, aki kórházban van még, nagyon rövid idő alatt kell dönteni. Azonnal menni kell, tehát ha valaki nem "fogadóképes" (nyaral, felújít, gyászol, lombik eljárás alatt van, saját babáját várja), akkor azonnal hívják a következő megfelelő jelöltet. Persze ettől még nem kerül senki a sor végére, csak erről a lehetőségről marad le. Nem újszülöttek esetében, ha még nagyon pici a baba, akkor be kell vonni a leendő szülőt az ellátás folyamatába (etetés, tisztába tevés, fürdetés, altatás, stb). Nagyobb babáknál, gyerekeknél a napjába folyamatosan bevonják az örökbefogadót. Ez hetekig eltarthat, úgy hívják, barátkozás. Itt lehetősége van mindenkinek megismerni a másikat.


5. "Ez felháborító, hogy mennyire agyonvizsgálják az embert, miközben más meg nyugodtan vállalhat gyereket, ha lehet sajátja, senki sem foglalkozik azzal, hogy ki alkalmas rá."
Ez is egy megközelítés és nagyon sok örökbe fogadni vágyó is ezen az állásponton van. De azok a gyerekek, akik örökbe adhatók, már sajnos legalább egy traumán átestek rövid életük alatt, mivel már egy szülő lemondott róluk. De aki rosszabbul járt, őt lehet hogy bántalmazták, elhanyagolták, veszélyeztették, vagy már a második nevelőszülőnél van elhelyezve stb. Ezért a hatóság és a jogszabályok azt szeretnék elérni, hogy ezek a gyerekek már ne szenvedjenek többet. Pont ezért is mondják el ezerszer, hogy az eljárás bármelyik szakaszában meggondolhatja magát a szülő, ha bizonytalannak érzi magát abban, hogy tényleg ez az a gyerek, aki rá várt. Ugyanis, ha az eljárás lezárul, akkor már nincs visszaút. Van 30 nap ugyan, amíg még meggondolhatja magát a szülő, de ha az örökbefogadási eljárás végleg lezárul, onnantól a vér szerinti rokonság jogaival és kötelezettségeivel ruházza fel a szereplőket.
Nagyon fontos tudni, hogy minden, amit a hatóságok tesznek, a gyerek érdekeinek figyelembe vételével teszik. Nem a szülőnek választanak gyereket, hanem a gyereknek szülőt. Ezért is van, hogy meg kell határozni, hogy mi az, amit elfogad a szülő a gyerekkel kapcsolatban és mi az, amit nem.

Ez a helyzet tehát nagyon speciális és az eljárás elég bonyolult, a résztvevőkben pedig könnyen lehet menet közben is sok kétely, ezért nagyon fontos a család, barátok, vagy beavatottak támogatása.

 

Rólam

Munkámmal is jelen vagyok a neten, de nem akarom összekapcsolni ezekkel a magánemberként írt vallomásokkal. Ezért itt csak Via vagyok. Hosszú évek óta babaváró. Idő közben, nem véletlen, segítővé váltam. Holisztikus szemléletű vagyok, hiszem, hogy minden mindennel összefügg. Lelkünk egészsége a testünk egészségével, kapcsolatunk önmagunkkal és másokkal, s hogy akikkel találkozunk az életünk során, azért jönnek, hogy valamit tanítsanak. Hiszem, hogy nincsenek véletlenek, hiszek a Karmában. Nem hiszek a hibáztatásban, a panaszkodásban. Tudom, hogy a nehézségek erősítenek, általuk válunk azzá, akik vagyunk. Kell, hogy legyen célunk mindig, amit nem szabad szem elől téveszteni, de az út a lényeges, ami a cél felé vezet, mert ott tanulunk, tapasztalunk, formálódunk. Hiszem, hogy vállalni kell önmagunkat, akkor is, ha rájövünk, hogy változtunk, és folyton kutatni, kik vagyunk és miért vagyunk itt.

Ezt a blogot azért hoztam létre, mert a hosszú évek alatt annyi kérdést kaptam és annyi mindent tapasztaltam, ami a babavárással, elsősorban annak nehézségeivel kapcsolatos, mind lelki területen, mind pedig a lehetőségek, módszerek, eljárások terén, továbbá annyi benyomást szereztem a laikusoknak, családnak, társadalomnak, egészségügyi- és alternatív területen dolgozóknak a meddőséghez, babavásári problémákhoz való viszonyáról, tudásáról és tudatlanságáról, hogy úgy éreztem, meg kell osztanom, mert amikor én kétségbeesve keresgéltem a témáról, nagyon kevés olyan inspirációt, információt találtam, ami segített volna. 
Ezekről írok, hátha adnak egy ötletet a hasonló helyzetben lévőknek. Az írásaimat a saját történetem, szakmai tudásom alapján készítem. Feltett szándékom, hogy felhívjam a figyelmet minden, meddőséggel, babavárással kapcsolatos helyzet lelki vonatkozásaira - sokszor kertelés nélkül -, mert azt látom, hogy még mindig nagyon-nagyon keveset foglalkoznak ezzel a családalapításra vágyó párok. 

Én is érzékeny vagyok, a kudarc nekem is fáj, a küzdelem nekem is nehéz, sírok is és dühös is vagyok, de ezt kezelni kell, megérteni a dolgokat, elengedni a fájdalmakat, segítséget kérni, ha másképp nem megy.


Kezdetek

A történetünk 2011-ben kezdődött, amikor elhatároztuk, hogy családot alapítunk. Már akkor is gondoltam rá, hogy leírom a memoárjaimat, először az első terhesség elején. El is kezdtem egy naplót, de aztán a vetélés miatt abbamaradt. 
Azóta jó pár év eltelt. Túl vagyunk összesen egy nőgyógyászati műtéten, három vetélésen és három lombik programon. Hat év. Szándékosan nem fogalmazok úgy, hogy hat év küzdelem. Hat év próbálkozás volt és elég volt. Végigmentünk a fázisokon, amit a meddőségi kezelések, a folyamatos kudarcok megélése során és a számtalan módszer kipróbálása alatt és után érezni lehet. 
Hat év eltelt, de nem estünk össze. Nem keseredtünk meg, nem hibáztattuk egymást sem és másokat sem. Mi másképp csináltuk egy kicsit, mint a párok többsége, azt hiszem. Mi először az alternatív úton indultunk el és végig foglalkoztunk a dolgok lelki oldalával is. A nehézségek összekovácsolják azokat, akik igazán egymásnak teremtettek. S közben meg is ismerjük magunkat.
Ehhez két olyan ember kell, aki száz százalékig biztos benne, hogy a párja hozzá tartozik, bármi történjék is. Mi el sem tudjuk képzelni az életünket egymás nélkül. Ez az alapja annak, hogy egy ilyen úton együtt tudjunk haladni, különben már rég szétmentünk volna. 

Igaz, hogy mind a ketten szeretnénk családot, szeretnénk gyereket, szerettünk volna akár többet is. De együtt. Meg kell élni dolgokat ahhoz, hogy az emberben megérjen az a gondolat, hogy ha nem lehet saját gyereked, akkor is akarsz családot. Van, akinek ez azonnal természetes és mindig tudja, de mi ahhoz a táborhoz tartozunk, akik, amíg csak remény van rá, hogy lehet saját gyerekünk, nem gondolkodtunk más lehetőségen. 
De véges az energiánk, s akármilyen kicsinyesen is hangzik, ez bizony pénzkérdés is. Vannak, akik eladósodnak a lombikért, s a barátaik is és a családjuk is, mert annyira akarják a "sikert". Mi a józan ész határain belül maradtunk. Addig nyújtózkodtunk, amíg a takarónk ért, figyeltünk folyamatosan egymásra is, a fizikai és lelki egészségünkre is. Akarunk gyereket, de nem minden áron. 

Mostanra már megszületett az elhatározás, hogy örökbe fogadunk és így már, elengedve minden ezzel kapcsolatos feszültséget, nyitott szívvel és teljes figyelmünkkel fordulunk az új lehetőség felé, ami számunkra azt jelenti, hogy most már biztos, hogy lesz gyerekünk. 

Szeretném megosztani az eddigi és az ez utáni tapasztalataimat, érzéseimet, a módszereket, amiket kipróbáltam. Beszélni arról, hogyan csináltam, hogy normális maradtam, hogy nem hidegültünk el, hogy nem hibáztattuk egymást, hogyan dolgoztam fel a kudarcélményt, s azt is, hogy mit csinálnék másképp, ha most kezdenénk. 

Fogadjátok szeretettel a történeteimet!

süti beállítások módosítása